Egyedi tervezési ruhák tervezése 2003 óta

Kiss Kósa Annamáriának hívnak, 1980-ban születtem Somorján. Gyerekkorom óta különös a kapcsolatom a művészetekkel. A középiskola után a Szlovák Nemzeti Színházban dolgoztam, mint jelmezkészítő.
2010-ben végeztem a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola Színháztudományi Karán, mint díszlet-, jelmez- és látványtervező. Az egyetemi évek alatt 2 éven keresztül áthallgattam a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola divattervezői szakára.
Az elmúlt évek szerteágazó életpályájának köszönhetően egyrészt színházi díszlet-, látvány- és jelmeztervezéssel, illetve kivitelezéssel, saját készítésű jelmezek kölcsönzésével, továbbá egyedi ruhák tervezésével és készítésével foglalkozom.
2003 óta foglalkozom egyedi ruhák tervezésével és készítésével. 2009 óta munkásságomat saját, védett márkanév - KOKA - fémjelzi. A márkanév mozaikszavakat takar.

A KOKA márkanevet az egyediség, a dinamizmus és a letisztult formák jellemzik, különös hangsúlyt fektetve a minőségre.

A ruháim többsége a minimalista stílusirányzatot képviseli - kedvenc színem a fekete, melyet gyakran kombinálok kontraszt színekkel. Az esetek nagy részében kerülöm a felesleges csillogást. Inkább a szabásminta az, amivel próbálok variálni, újat hozni.

Nagy hatással van rám a népművészet, a különféle népi motívumok és hímzések, illetve a történelmi korok divatja. Ezen stílusok hatását rendkívül izgalmas az általam képviselt minimalista irányzatban, letisztult formákkal újraértelmezni.